Bolygónkat a pusztulás veszélye fenyegeti... Nem, ez nem a Bolygók Kapitányáról szól. Ez a tényleges valóság. A film után csak az jutott eszembe, hogy vajon azért van ennyi érték a Földön, hogy minél többet veszíthessünk. És vajon ez a film rendet tesz néhány fejben? Én azért nem vagyok mérvadó, mert mindenem a természet, és az állatok, és már az első néhány képkockán (ahol még csak felirat van) eleredt a könnyem...

A film nyújtotta élmény leírhatatlan és csodálatos, a hatása mégis lehangoló, de talán ébresztő hatású is. A 2 óra alatt majdnem 6000 km-t utazunk az Északi-Sarktól a Déli-Sarkig.

A történetünk egy jegesmedve családdal viszontagságaival kezdődik. A sarokokon évről-évre hamarabb olvad a jég, ezáltal a medvék, akik a jégtábláról vadásznak, egyre kevesebb élelemhez jutnak, így ha a felmelegedés tovább folytatódik, a szabadon élő jegesmedvék éhen halnak.. Ez csak egy dolog a sok százból, amit veszíthetünk. Félreértés ne essék, a film nem az ember okozta károkról szól, hanem az állatok mindennapjairól, a természeti értékeinkről, azokról a dolgokról, amikre vigyáznunk kéne.

A kamerák nem csak szomorúságot rögzítettek: Az egyik legmókásabb rész talán az, amikor a mandarinkacsa-mama hívja repülni a 2 napos kicsinyeit. Persze a csöppségeknek a szárnyuk helyett még valami kis csonkocska van csak, de azért halált megvető bátorsággal vetődnek a kb. 5 méter magasan lévő odúból az avarra.. A falevelek alkotta rétegről aztán, mint valami szivacsról pattannak vissza. Már ezekért a felvételekért is megéri a moziba menni.

Persze, mint minden hasonló természetfilmben, itt is vannak ragadozó-préda jelenetek, némelyik igen brutális, de itt nem mindig az áldozat húzza a rövidebbet ( pont amikor a vadásznak drukkolnánk, akkor nyer az üldözött).

Most nem sorolnám fel, hogy milyen állatfamíliákkal és drámákkal találkozhatunk még a képkockákon, de egy biztos: Kötelező darab!